A cukor története

ősidők óta ismert természetes édesítőszer a méz. “Cukorgyártáson” általában a szacharóz cukornádból vagy cukorrépábólvaló előállítását értik.

A cukornád Kr. e. 15000 és 8000 között Melanéziában (új-Guinea) fejlődött ki, majd 6000-ben jutott el Indiába, a ‘cukorgyártás bölcsőjébe‘. A nád termesztése és levének feldolgozása ugyanis innen terjedt el, de az első édes lé kinyerésének, illetve a kristályos cukor készítésének időpontja nem ismeretes.

Nagy Sándor a perzsa birodalom meghódítása (Kr. e. 327) után seregével az Indus torkolatáig nyomult előre. Admirálisa, a krétai Nearchos tudósított európai emberként először egy indiai nádról, mely “méhek nélkül ad mézet”. Kr. u. 600 körül a perzsák készítettek először formázott cukrot, ők a süvegcukor feltalálói.

Az arabok hódító hadjáratai nyomán jutott el a cukornád Egyiptomba, Észak-Afrikába, Szicíliába (965), Dél-Spanyolországba, de a nyugati világ az első keresztes hadjárat (1096–1099) során ismerte meg. 1174-től Velence lett az európai nádcukor-kereskedelem központja. Európában a 13. századtól kezdve létesítettek cukorfinomítókat, de a cukor még a 16. században is luxuscikk, illetve gyógyszer volt. A fiumei nádcukor-finomító 1752-ben épült. Kolumbus 1493-ban honosította meg a cukornádat az újvilág spanyol és portugál felségterületein. Ennek nyomán a 17. század elején Portugália lett Európa ellátója, később – a Karib-tengeri csaták során szerzett gyarmatainak nádcukor ültetvényei révén – Anglia jutott az európai cukorpiacon vezető szerephez.

1747-ben Sigismund Andreas Marggraf (1709–1782) német gyógyszerész felfedezte, hogy egyes répafajfákban ugyanaz a cukor (a szacharóz) található, mint a csak “Délen” termeszthető cukornádban. Tanítványa (és később a Berlini Tudományos Akadémián utóda), a francia származású, de berlini születésű Franz Carl Achard (1753–1821) folytatta kísérleteit, “nemesítette” a répát, cukortartalmát kinyerhető mértékűre fokozta. Munkássága nyomán 1784-ben született meg a cukorrépa mint ipari növény.A világ első répacukor-gyárátis Achard létesítette 1801-ben.

Magyarországon a “kezdeti próbálkozások”idejének tekinthetjük az 1790-es évek elejétől 1808-ig terjedő időszakot,melynek legnagyobb jelentőségű alakja Tessedik Sámuel (1742–1820), szarvasi evangélikus lelkész, író, kiváló pedagógus, aki Európában elsők közt létesített gyakorlati gazdasági és ipariskolát és a korszerű mezőgazdasági termelés egyik úttörője volt hazánkban. Német egyetemi tanulmányainak befejezése utáni tanulmányútjai során Marggraf, majd Achard munkásságával is megismerkedett. 1794-ben ismertette répatermesztési tapasztalatait, és 1796-ban először készített hazánkban répából cukrot.

1803-ban Gertinger János Sámuel eperjesi gyógyszerész olyan répából gyártott Debrecenben cukrot, amelynek magjait Tessediktől kapta. Gertinger 2750 font répából Achard eljárása szerint 60 font szilárd cukrot állított elő (1 font = kb. 0,5 kg).

Az első cukorfőzde a mai Ercsi Cukorgyár területén, Lilien József báró birtokán létesült 1808-ban. A cukorfőzést Tessedik híres szarvasi mezőgazdasági iskoláján kívül később Linberger Gyula pesti iskolája is népszerűsítette. (1835-ben 100 cukorfőző dolgozott, egyik-másik – családjával – napi 100–200 fontnyi süvegcukrot tudott előállítani.) A magyar cukoripar gyáripari jellege 1849-től 1867-ig alakult ki és 1888-ra vált nagyiparrá. A cukorfogyasztás 1847-ben 0,61 kg/fő/év, 1913–1914-ben 7,84 kg/fő/év, 1993-ban 36,0 kg/fő/év volt.

  • Darabolt krustenkandis (karamellizált kandiscukor)
  • Fehér kandispálcika
  • Karamellizált kandispálcika
  • Rumkandis (rumba ásztatott cukorszemek)
  • Fahéjas-szegfűszeges (fűszeres cukorszemek)
  • Vaníliás-chilis (fűszeres cukorszemek) (idény jellegű)